Felhívás

 

 

Vajon tehetség vagy szerencse kérdése betörni a zenei életbe? - tettük fel a kérdést három évvel ezelőtt, mikor első alkalommal hirdettük meg a Szerencsejáték Zrt.-vel karöltve a Talentométer tehetségkutatót. 2011-ben rengeteg, szám szerint 647 zenekar mutatkozhatott be honlapunkon és mintegy 100 előadó bizonyíthatott az A38 Hajó színpadán is. A 2012-es, második Talentométer még nagyobb visszahangot kapott, és az ifjú zenekaroknak szóló megmérettetéssel párhuzamosan a fiatal borászok versenyét is elindítottuk. Tavaly a Varga Líviusz (Quimby) vezette zsűri több, mint félezer zenekar közül választotta ki azt a tizet, akik értékes nyereményekben részesültek.

Most ismét itt a lehetőség, hogy megmutassátok magatokat! Április 20-ig öt műfajban (pop-rock, metál, világzene, hiphop/reggae és jazz/kísérleti) várjuk a nevezéseket, a tehetségesek és szerencsések pedig újra ráléphetnek a világot jelentődeszkákra.

 

HOGYAN NEVEZHETSZ?

A nevezéshez először is regisztrálnod kell. Ez azért fontos, mert a regisztrációval és a nevezéssel együtt igazolod, hogy te képviseled az általad nevezett fellépőt. Fontos, hogy regisztráció és nevezés előtt elolvasd a jogi feltételeket, mert így a későbbiekben sok félreértést kerülhetünk el.

A nevezéshez a jelentkező zenekaroktól, előadóktól biográfiát (tagok, elérhetőségek, rövid történet, fotót) valamint három darab saját szerzeményt tartalmazó hangfelvételt várunk, amiket a nevezéssel együtt lehet feltölteni az e célra szolgáló online felületen. Amennyiben a zsűri úgy ítéli meg, egyes előadókat átsorolhat más kategóriába.

A regisztráció és nevezés után emailt kapsz, amiben részletesen leírjuk a teendőket.

A Talentométer korábbi versenyein a végső döntőbe jutott zenekarok ismételt nevezését nem tudjuk elfogadni!

 

VAN-E NEVEZÉSI DÍJ?

Nevezési díj nincs, csak tehetség kell, és némi szerencse!

 

MEDDIG NEVEZHETSZ?

2014. április 20-ig. E dátum után nem lehet regisztrálni, és nevezni sem.

 

MI TÖRTÉNIK A NEVEZÉS UTÁN?

A nevezési időszak után kezdődik az „igazi” tehetségkutató. Elsőkörben „selejtezőket” tartunk, amely során szakmai zsűri és értő közönség választja ki a műfajonként 10-10 fellépőt, amelyek/akik a május 4-én induló és június 8-ig tartó élő koncertek (az elődöntők és a döntő) során bizonyíthatnak.

 

VAN-E KÖZÖNSÉGSZAVAZÁS?

Igen, van. A közönség a talentometer.hu honlapon április végéig szavazhat az általa továbbjutásra érdemesnek tartott fellépőre. Ez azért fontos, mert minden műfajból egy fellépőt a közönség juttathat be az elődöntőbe: azt, amelyikre a legtöbb közönségszavazat érkezett. Ha a legtöbb közönségszavazatot kapott fellépőt a zsűri is beválogatja az elődöntőbe, akkor automatikusan az utána következőlegtöbb szavazatot kapott fellépőjut tovább. Szavazni érvényes email-cím megadásával lehet.

 

MI TÖRTÉNIK AZ ELŐDÖNTŐKBEN?

Az elődöntők május 4-étől június 1-ig zajlanak. Ezek élő koncertek lesznek az A38 Hajón, vasárnap délutánonként. Minden héten egy-egy műfaj 10-10 előadója mutatkozik be, kb. 20 perces koncerttel. A koncertek öttagú zsűri és nagyszámú közönség előtt zajlanak. Az elődöntőkből hetente 2 fellépőjut tovább a döntőbe, 1 a zsűri javaslata, 1 pedig a közönség szavazatai alapján. A döntőbe tehát műfajonként összesen 2-2 fellépőkerül be.

 

MIKOR LESZ A DÖNTŐÉS MIK A DÍJAK?

A döntő június 8-án lesz. Ezen a műfajonként továbbjutott 2-2 (tehát összesen 10) fellépő mutatkozik be. A döntőbe jutottakra értékes szakmai díjak és nyeremények, tévéfelvétel, klipforgatás, stúdióidő, koncertturné és egyéb lehetőségek várnak.

 

 

Főtámogatónk:
 


 

Médiapartnerünk:


YouTube